Koronavírusra hivatkozva loptak meg egy idős nőt Budapesten

tolvaj rablás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy férfi és egy nő koronavírus vészhelyzetre hivatkozva bejutott az idős asszony otthonába, majd közel 1 millió forint értékben lopott onnan. 

A bűncselekményt elkövető páros azt állította a helyszínen, hogy segíteni jöttek, és arra kérték az idős hölgyet, hogy tegye amit mondanak neki. A férfi arra kérte az asszonyt, hogy vegye le az ékszereit, mert azokat is egyesével fertőtleníteni kell - eközben a nő bement a lakásba, és csendben összeszedte a néni pénzét. Miután a férfi megkapta az ékszereket, társával együtt felszívódtak a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály Zseblopási Alosztályának nyomozói nem sokkal később elfogták a 26 éves budapesti R.Juliettát és a 20 éves, R.Jánost, akiknél megtalálták az idős asszony pénzét és egyéb értékeit.

Forrás: Pixabay.com

Mint kiderült, nem csak a II. kerületben, hanem az V., XIII., és XV. kerületben is követtek már el hasonló bűncselekményeket. Akkor is ugyanígy önkormányzati dolgozóknak adták ki magukat. A négy idős asszonytól összesen nagyjából 1 millió forint értékben loptak - írta meg a Police.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.