kijárási korlátozás enyhítése Budapest Pest megye kijárási korlátozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, a kijárási korlátozás feloldása a Budapesten és Pest megyében élőkre nem vonatkozik, ennek értelmében alapos indok nélkül nem utazhatnak vidékre. Ha mégis azt teszik, szabálysértést követnek el. 

A védekezés következő szakaszában, hétfőtől vidéken a korlátozások fokozatos enyhítésével, szigorú menetrend szerint újraindulhat az élet - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán közzétett videóban szombaton.

Fontos, hogy az idősekre továbbra is fokozottan kell vigyázni, Budapesten és Pest megyében pedig a koronavírus-fertőzöttek, illetve az elhunytak magas száma miatt maradnak a korlátozások. Így például ott továbbra sem használhatók a vendéglátó egységek kerthelyiségei, teraszai, és továbbra is csak az élelmiszerboltok, drogériák és gyógyszertárak működhetnek rendes nyitvatartással, a többi bolt 15 órakor bezár.

Forrás: MTI/Varga György

A Budapesten és Pest megyében élők továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el otthonukat, nem tanácsos vidékre utazniuk, például nem mehetnek vidékre strandolni, és továbbra sem használhatják a játszótereket - tette hozzá.

Az operatív törzs sajtótájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes hangsúlyozta, hogy a Budapesten és Pest megyében élők tekintetében hatályban maradnak a korábban kialakított kijárási korlátozások.

Mindenki csak alapos indokkal hagyhatja el otthonát, ezért ha valaki ezeket a magatartási szabályokat megszegi, szabálysértést követ el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.