Kikészült a gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolt Hopp Csilla

Forrás: RTL -
Hopp Csilla LL Junior
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják L. L. Junior exét, Hopp Csillát. Az egykori pár közös gyermekét, Dávidkát augusztus 31-én ütötte el egy autó, amikor az édesanyjával volt. Most megszólalt a gyászoló édesanya. 

"Egyszerűen nem fogom fel, hogyan történhetett ez. Azt mesélték, Dávid kiszaladt az útra, pedig okos fiú volt, tudta, hogy nem szabad. Ilyen egyszerűen nem történhet meg" - fogalmazott a tragédia után a zenész.

Forrás: RTL

A szabályosan közlekedő autó sofőrjét hamar tisztázták, ám úgy tudni, néhány napja Csillát újra kihallgatták, mert korábban az összezavarodott asszony többféle verziót mesélt a történtekről. A tanúk szerint azonban megelőzhető lett volna a baleset, ha a kisfiú kezét fogják.

"Nem tettünk vallomást és panasszal éltünk, mert nem értünk egyet a gyanúsítással és mert a dokumentum tartalma nem felel meg a valóságnak. Nonszensz ez az ügy, de biztos eljut bírósági szakaszba, hiszen nem csak ügyfelemet, hanem a barátnőjét is ugyanezzel gyanúsítják – mondta el a Blikknek dr. Horváth B. Gábor, Csilla jogi képviselője.

A lap elérte Hopp Csillát is, aki ezt mondta: "Most nem vagyok jól, és ez egy enyhe kifejezés, az biztos, hogy hosszú és nehéz út vár rám"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.