Az akkor 17 éves férfi 1990 júliusában tört be az idős asszony házába, majd fejbe verte és  megerőszakolta áldozatát. A nő belehalt a sérüléseibe. A férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

A tettes, miután megerőszakolta és meggyilkolta a 88 éves asszonyt, azt hitte, megúszhatja az esetet, hiszen nem akadtak a nyomára. Éppen ezért 1997-ben egy másik erőszaktevést is elkövetett egy 65 éves nővel szemben, amit szintén nem tudtak rábizonyítani. 

A fotó illusztráció.Forrás: Shutterstock

Azonban sok évvel később elfogták az akkor 45 éves bűnözőt, ugyanis egy 2017-ben napvilágra került DNS minta mégis az ő bűnösségét bizonyította. A floridai Bűnüldözési Minisztérium DNS-elemzése után életfogytiglanra ítélték - írja a Click Orlando.