Az autó anyósülésén szülte meg gyermekét egy magyar nő

Forrás: -- -
szülés gyermekáldás apás szülés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő családi történet került nemrég napvilágra: az édesanya a kocsiban szült, az apuka vágta a köldökzsinórt, a két gyermekük pedig szurkolt. 

3500 grammal és 52 centivel érkezett a világra Márk, aki a kórház udvarán, a család autójában született meg. Hajagos-Turi Mónikánál a terhesség 39. hetében indult meg a szülés, és a család azonnal tudta, hogy nem szabad késlekedniük.

"Nagyon váratlanul kezdődtek el a fájások Mónikánál. (...) Tudtuk, hogy azonnal el kell indulnunk a kórházba, ami tőlünk Pálmonostoráról 50 km-re van. Bepattantunk a kocsiba (a gyerekek, a 3 éves Flóra és a 12 éves Levente), én vezettem. Útban a kórház felé felvettük az apukát, a fiamat, Istvánt" - kezdi a történetet az elejéről a nagymama, Szabó Mária.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A kórház egy órányira volt a család otthonától, ám a kis Márk nem akart addig várni. Mónika elmesélése szerint a burokrepedés már otthon megtörtént, és ezt követően hamar besűrűsödtek a fájások.

"Egyből telefonáltam az orvosunknak, hogy megyünk. Ő azonnal indult a kórházba, a szülőszobában várt minket. Én azonban már a kocsiban éreztem, hogy nem bírom ki addig. A kórházba érve egyből a mentőfeljáróra fordultunk és szóltam a férjemnek, hogy húzza le rólam a nadrágot, mert itt fogok szülni, már nem tudok kiszállni a kocsiból. Tényleg családi szülés lett Márk érkezéséből. Közben megérkezett Olívia, a kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának munkatársa, aki félretolta Istvánt és segített levezetni a szülést" - meséli Mónika a Borsnak.

Szerencsére azóta is mindenki kitűnő egészségügyi állapotnak örvend.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.