Kiderült: ő válthatja Kovács Patríciát a Mintaapákban

színésznő Mintaapák Kovács Patrícia szereplő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legfrissebb információk szerint még mindig nem találják Kovács Patrícia utódját a Mintaapák című sorozatban.

A színésznő a közelmúltban jelentette be, hogy otthagyja a csatorna népszerű sorozatát. Míg Fenyő Iván, Klem Viktor és Szabó Kimmel Tamás helyére szinte azonnal megtalálták az új színészeket, addig az óvónő szerepére még javában folyik a válogató - írja a Blikk.

"A történet szerint Linda és dr. Molnár Tamás között „kell lennie kémiának", így nagyon fontos, hogy az orvost alakító Száraz Dénes és a leendő szereplő hogyan működik együtt a képernyőn. Éppen ezért több próbafelvételt is kell csinálni, egy ilyen nagyszabású produkciót ugyanis nem ronthat el az, hogy ha nem tetszik a nézőknek, amit látnak" – árulta el egy informátor, aki arról is beszélt, hogy többek között

Sipos Vera

és

Tenki Dalma

neve is szóba került.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.