Gondozót kellett fogadni Szilágyi István özvegye mellé

Forrás: Tények -
Jolika néni Szilágyi István (színész)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szilágyi István özvegye mellé gondozót kellett fogadni, ugyanis Jolika néni rendszeres segítségre szorul.

Ahogy azt korábban megírtuk, Szilágyi István tavasszal tragikus körülmények között elhunyt, saját fia ölte meg a színészt. A híres színész temetése után özvegye, Jolika teljesen egyedül maradt, ám szerencsére több helyről is kap segítséget.

Forrás: Tények

Mint kiderült, Jolika a Babtista Szeretetszolgálattal áll a legszorosabb kapcsolatban, ők tudtak a legtöbb információt adni az özvegy asszony állapotáról. Mint kiderült, Jolika mellé gondozót kellett fogadni, aki hetente néhány alkalommal meglátogatja és segíti. A szolgálat programszervezője, Baricz Dezső Szilárd elárulta, mi mindenben segítik Jolikát.

"A 46 ezer forintos nyugdíja nagyon szerény, így a szolgálat a következő fél évre átvállalta Jolika ebédjét, illetve a gondozó díját is, hiszen ezek az összegek a gyógyszereivel együtt szinte a teljes nyugdíját elvinnék" - írta meg a Bors alapján a Blikk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.