25 fővárosi helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak a csütörtöki viharban

vihar Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csütörtök délutáni vihar miatt 25 helyszínen kellett beavatkozniuk Budapesten a tűzoltóknak - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.

Kisdi Máté elmondta, a zivatarral, olykor felhőszakadással és erős széllel járó időjárás Budapest déli részén, leginkább a XXIII. kerületben okozott gondot, de a IX. és a XIX. kerületből is érkeznek bejelentések károkról. A szél fákat és villanyoszlopokat döntött ki, az áramszolgáltató szakembereinek segítségére is szükség volt.
A szóvivő elmondta azt is, hogy a Pest megyei Dunaharasztiban házak pincéjét öntötte el az esővíz, a Némedi út és a Dózsa György út találkozásánál pedig az aluljárót elárasztotta a víz, a forgalom ott már torlódik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.