Eső, lehűlés: így érkezik a szeptember

Forrás: Shutterstock -
eső időjárás lehűlés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétvégi kánikula után enyhül a hőség, ám még nem kell tartani az egész országra kiterjedő drasztikus lehűléstől. Esőre azonban érdemes számítani.

Hétfőn napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és délutántól délnyugat felől egyre többfelé ered el az eső, záporeső, beágyazott zivatarok is lehetnek. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik. Hidegfronti hatás várható. A hőmérséklet 21 és 32 fok között alakul - nyugaton lesz a hűvösebb.

Forrás: Shutterstock

Kedden, az iskolakezdés napján eleinte borult időre számíthatunk, többfelé esővel, záporral; aztán délután szakadozik a felhőzet, és egyre kevesebb helyen fordul elő újabb csapadék. Már csak 17-27 fok valószínű délután, jelentős lehűlés lesz - olvasható a Köpönyeg oldalán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.