Elhagyta feleségét és gyermekeit a férj, majd elvette anyósát

házasság feleség anyós férj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Clive Bunden 8 év házasság és két gyermek után hagyta el feleségét, majd beleszeretett annak anyjába. Azóta együtt vannak, és nagyon boldogok, bár a család nem áll velük szóba.

Nem hétköznapi módon kezdődött az angliai Clive Bunden és felesége, Brenda kapcsolata, a férfi ugyanis a nő lányát vette el feleségül. Az anyós nem is kedvelte a férfit, amikor először meglátta, de a kettőjük közti viszony megváltozott: szerelem lett belőle.

Saját anyósát vette el a férfi - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A férfi 1977-ben vette feleségül Irene-t, 8 év házasság és két gyermek után pedig elváltak. Ezután kezdett randevúzni az anyósával, persze a legnagyobb titokban.

Egyásba szerettünk. Egy este elmentünk inni egyet, és csókolózás lett a vége"

Mirrornak

az akkori törvények szerint rokonoknak számítottak, így mikor beadták a papírokat, a férfit letartóztatták.

Clive a törvény megváltoztatásáért kezdett el kampányolni, mert mindeképpen szerette volna elvenni egykori anyósát.

Végül 2007 májusában mondták ki egymásnak a boldogító igent,

ugyanott, ahol a férfi azelőtt a nő lányát vette el. "A családunk nem jött el, mert nem helyeselték a dolgot, de mi csak azzal törődtünk, hogy együtt lehetünk" - mondta a nő. "Sokan azt hitték, nem fog ez sokáig tartani, de mi nem tudunk egymás nélkül élni" - tette hozzá. Mára már 30 éve annak, hogy egy párt alkotnak, de a család még mindig nem bocsátott meg nekik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.