Búcsút inthetünk a nyárias időjárásnak: nem fogunk örülni annak, ami most jön

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
eső időjárás lehűlés Szél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ideje elbúcsúznunk a vénasszonyok nyarától, ugyanis hamarosan beköszönt az ősz, ami erős lehűlést, viharos szelet és esőt hoz magával. 

A hét további részében egyre több helyen alakul ki zápor, eső, zivatar.

Pénteken nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, déli, délkeleti szél sokfelé megerősödik és a zivatarok környezetében akár viharossá is fokozódhat.

18 és 29 fok között alakul az átlag hőmérséklet. Míg nyugaton viharos széllökések is előfordulhatnak, a Tiszántúlon lehet még nyárias meleg - írja a Köpönyeg.

Megérkezett az ősz: lehűlést, esőt és szelet hoznak az elkövetkezendő napok Forrás: Shutterstock

Szombaton és vasárnap szintén őszies időjárásra számíthatunk.

Szombaton a délelőtti órákra eső, zivatar lesz jellemző, majd nyugat felől a nap további részében megszűnik a csapadék.

A lehűlés folytatódik, erős hidegfronti hatás várható, nagy területen lesz viharos az északnyugati szél, amely még hűvösebb levegő hoz hazánk területére.

A délutáni órákban mindössze 12-19°C valószínű.

Vasárnap felhős, borús idő vár ránk, elszórtan esővel, záporral. A szél sem szűnik meg, továbbra is viharossá alakulhat. A hőmérséklet délután pusztán 10 és 17 fok között várható.

A jövőhéten marad a felhős időjárás, esőre, záporra elszórtan lehet számítani.

Kedden és szerdán újra megerősödik a nyugati szél. A napi áltaghőmérséklet 7 és 15 fok között alakul.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.