Hihetetlen, hogy a nő még életben van. 

Angelica Gaitan családjának elképzelése sem volt arról, hol lehetett a nő az elmúlt 2 évben - egészen addig, amíg egy halász meg nem találta őt a tengerben. Rolando Visbal éppen a nyílt víz felé hajózott, amikor a parttól kb. 2 kilométerre észrevett egy lebegő testet. 

Angelica mozdulatlanul, csukott szemmel sodródott az árral egy uszógumiba bújva, a 46 éves férfi halottnak hitte. Rolando kiabálni kezdett, először spanyolul, aztán angolul, mire az áldozat halkan, de válaszolt. Mint kiderült, a hidegtől teljesen legyengült - írja a Mirror.

Élve találták meg a tengerben a két éve eltűnt nőt (Illusztráció)Forrás: Shutterstock

A vízből kimentett kolumbiai nő azt állítja, 20 évig élt egy bántalmazó kapcsolatban, és ebből próbált menekülni. Elmondása szerint a szökést követően 6 hónapig élt Barranquilla városában, majd egy munkásszállóra került, de olyan mély depresszióba esett, hogy öngyilkos akart lenni. Ezért döntött úgy, hogy a tengerbe veti magát - ám a fagyhalál előtt még időben megtalálták.