Hoppá! Ennyi élelmiszert pazarolunk el évente Magyarországon

adatok Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszer pazarlás MTI
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Magyarországon az emberek évente több mint 300 ezer tonna élelmiszert pazarolnak el, a veszteség pénzben kifejezett értéke meghaladja a 170 milliárd forintot, ami egy-egy emberre vetítve 18 000 forint; az élelmiszerpazarlás környezetvédelmi, gazdasági és erkölcsi probléma is - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az ENSZ 1979-ban magyar javaslatra nyilvánította október 16-át az élelmezés világnapjává, az idén 41. alkalommal megtartott esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az éhezés felszámolására, és összefogásra ösztönözzön.

Magyarországon több mint 300 ezer tonna élelmiszert pazarolnak el az emberek évente Forrás: Takepart.com

Bár

a probléma elsősorban a fejlődő országokat érinti, a fejlett országokban is számos olyan rászoruló él, akinek az élelmezését állami, önkormányzati, egyházi és civil szervezetek látják el.

Az élelmiszeriparban és az élelmiszerkereskedelemben képződő feleslegek is e karitatív szervezetek segítségével jutnak el a nélkülözőkhöz.

Ezzel szemben

az emberek otthonaiban képződő élelmiszerfelesleg a szemetesben végzi.

Az Európai Unió többi országához hasonlóan Magyarországon is ez teszi ki az élelmiszerveszteség legnagyobb hányadát. A Nébih a háztartási élelmiszerpazarlás csökkentése érdekében 2016-ban indította el a Maradék nélkül programját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.