Koronavírus: Eddig hosszabbították meg a törlesztési moratóriumot

Forrás: Shutterstock -
járvány moratórium koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Országgyűlés kedden 2021. június 30-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett törlesztési moratóriumot egyes kiemelt társadalmi csoportoknak és pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak.

A képviselők 166 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá a pénzügyminiszter erről szóló javaslatát.
A szabályozás célja, hogy a nyugdíjasoknak, a gyermeket nevelő szülőknek, az álláskeresőknek és a közfoglalkoztatottaknak a jövő év első felében továbbra se kelljen eleget tenniük a hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettségüknek.

A parlament felhatalmazta a kormányt, hogy határozzon meg egy olyan mutatószámot, amelynek segítségével a pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknál is meghosszabbíthatóvá válik a hiteltörlesztési moratórium.
A moratórium változatlanul a 2020. március 18. előtt kötött szerződésekre vonatkozik, a meghosszabbításból kimaradókra pedig hitelfelmondási tilalom érvényes a jövő év közepéig.
A törvény továbbra is lehetőséget biztosít az adósnak az eredeti szerződési feltételek szerinti törlesztésre is.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A moratórium meghosszabbítása a Magyarországon székhellyel, fiókteleppel rendelkező pénzügyi intézmények hiteleire és a diákhitelekre is kiterjed, valamint a hitel- és pénzkölcsönök mellett a pénzügyi lízingre is.
A babaváró kölcsönök esetében az állami garancia kezességvállalási díját a fizetési moratórium időtartama alatt elengedik, az adósoknak nem keletkeznek költségei a halasztás miatt.
A fentiek mellett az újabb fizetési moratórium hatályát kiterjesztették a magáncsődeljárásban résztvevő, kiemelt társadalmi csoportba tartozó adósokra is.

A fizetési moratórium ideje alatt felhalmozódott kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztőrészletekkel együtt a fizetési moratórium lejártát követően a futamidő alatt, évente egyenlő részletekben kell megfizetni.

A halasztás lejártát követően a futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy az esedékessé váló törlesztőrészlet és a fizetési moratórium alatt keletkező részletekben megfizetendő kamat összege együttesen ne haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét. A kamatra vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni a díjakra is – adta hírül az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.