Amarjeet Sada, a világ legfiatalabb sorozatgyilkosa, aki már 7 évesen ölt

Forrás: Shutterstock -
Amarjeet Sada sorozatgyilkos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jelenleg ő a világ legfiatalabb sorozatgyilkosa, aki 7 évesen ölte meg első áldozatát.

Az indiai Bihar Begusaray kerületéből származó fiatal fiú 1998-ban született. Évekig éltek komoly nélkülözésben, ám ekkor a család egy Mushahari nevű faluba költözött, ahol az édesapa munkásként dolgozott.

Amarjeet állítólag 2006-ban meggyilkolta hatéves unokatestvérét, röviddel ezután pedig megölte saját 8 hónapos húgát - legalábbis a környékbeliek ezt feltételezik, de bizonyítékuk nem volt a fiú ellen. Amarjee nagybátyja szerint a gyilkos gyerek családja is tudott erről, csak nem akarták értesíteni a hatóságokat, ugyanis felelősnek érzik magukat amiatt, hogy a fiú ilyen agresszív lett. A környékbeliek pedig nem akartak beleszólni a család ügyeibe, ám ez megváltozott,

miután Amarjee megölte a szomszéd féléves kislányát, Kushboo-t.

Forrás: YouTube

A falusiak szembesítették az elkövetőt a baba eltűnésének hírével, aki beismerte tettét. Rendőrségi információk szerint a kisfiú "pszichiátriai esetnek" tűnik, ugyanis semmiféle megbánást nem tanúsít, vagyis valószínűleg nincs tudatában annak, hogy mit jelent megölni valakit.

Letartóztatása után Amarjee beismerte nővére három hónappal korábban, és unokatestvére egy évvel korábban történt meggyilkolását is - írja a Daily Star.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.