A Sztárban sztár döntőjébe három énekes került: Tóth Andi, Szabó Ádám és Vastag Csaba.
Renegeteg boldog és megható pillanatnak lehettek szamtanúi a nézők az elmúlt hetekben vasárnap esténként, és természetesen drámában sem volt hiány, ezt Curtis biztosította eltűnésével. Ezzel a lépésével ő kizáratta magát a versenyből, így alakult ki a végső hármas: Tóth Andi, Szabó Ádám és Vastag Csaba. Minhárom versenyző két-két prdukcióval készült, a végső eredmény pedig a nézőkön múlt, az ő szavazataik alapján hirdettek győztest.

A nézőktől Vastag Csaba kapta a legkevesebb szavazatot, vagyis ő lett a harmadik helyezett. Így aztán az exek csatája lett a Sztárban sztár fináléja, vagyis Tóth Andi és Szabó Ádám versenyzett már csak az utolsó körben a nézők szavazataiért. A verseny elképesztően szoros volt, de Szabó Ádám lett a győztes, vagyis Tóth Andi lett a második helyezett, gratulálunk!
A Sztárban sztárban nem hagyták szó nélkül Curtis előző heti tettét. Így indult az utolsó show.