Hihetetlen: a téren szexelt a pár, a lány csupán 12 éves volt

Forrás: AFP -
szex rendőrség nyilvános szex
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Térfigyelő kamerákon keresztül vették észre, hogy egy pár nyilvános helyen, egy téren szexel. Amikor a helyszínre érkeztek a rendőrök, kiderült, a lány csupán 12 éves.

A nyílt utcán esett egymásnak két fiatal Privigyén. A térfigyelő kamerákon keresztül azonban látták őket, így a rendőrök a helyszínre mentek figyelmeztetni a szerelmeseket.

Ott igazoltatták a párt, ekkor derült ki, hogy a lány csupán 12 éves. Korábban úgy tudni, a rendőrök már találkoztak velük, akkor a férfi azt mondta a lány a barátnője, ekkor közölték vele, hogy csupán 12 éves, mire az megdöbbent, és azt mondta, szakít vele.

A fotó illusztráció. Forrás: AFP

Ehhez képest pár nappal később a téren szexeltek. A férfi ellen szexuális visszaélés különösen súlyos bűncselekménye ügyében indítottak eljárást, akár 15-től 25 évig terjedő börtönt is kaphat, mivel ráadásul veszélyhelyzet alatt követte el - írta a noviny.sk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.