gazdaságvédelem COVID-19 családvédelem Orbán Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Orbán Viktor új akciótervet jelentett be szombaton kora délután a Facebook oldalán. „Az emberi életek mellett a családokat és a vállalkozásokat is védeni kell" – mondta, és arról is beszélt, hogy orvosaink és ápolóink jól állják a sarat.

A kormány a gazdaságvédelmi akcióterv kiterjesztéséről döntött. A családok és vállalkozások hitelvisszafizetési moratóriumát változatlan formában július elsejéig meghosszabbítják. Csak annak kell a bankjába bemennie, aki a moratórium ellenére szeretné fizetni tovább.

A járványügyi intézkedések miatt ideiglenesen bezárásra kényszerült vállalkozásokat a kormány decemberben és januárban a bérköltségek kétharmadának elengedésével és átvállalásával támogatja.

A kis és középvállalkozások valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január elsejétől a felére csökkentik.

A gyereket nevelő és váró családokat 6 millió forintig kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatozású lakásfelújítási hitellel segítik, ebből 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás, ami a felújítás végével vehető igénybe és automatikusan csökkenti a hitel összegét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.