A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki baltával támadt rá a rendőrökre és megpróbálta őket megölni - jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik.

A férfi – saját bevallása szerint – régóta ellenszenvvel viseltetett a rendőrök iránt, mert azoknak „gumibotjuk van, amivel keménykedhetnek". Idén tavasszal a vádlottnak az a téveszméje támadt, hogy két, konkrétan meg nem jelölt nyomozó ártani akar neki, ezért elhatározta, hogy megöli őket. 

Forrás: Shutterstock

Ezért március 5-én reggel magához vett egy 78 cm nyélhosszúságú baltát, amit a hátizsákjába rejtett, majd felszállt a menetrend szerinti buszra, és egy közeli kistelepülésről Egerbe utazott. A megyeszékhelyen egyenesen a városi rendőrkapitányságra ment, ahol a bejáratnál szembe találta magát két portaszolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őrrel, akik közül az egyiket rögtön megtámadta. A vádlott a portásfülke nyitott ablakán keresztül agresszíven betolta a fejszét, miközben hangosan fenyegetőzött.

A biztonsági őrök megpróbálták elvenni tőle az eszközt, de erős ellenállásba ütköztek, így a balta birtoklásáért folytatott küzdelem heves közelharccá fajult az előtérben, olyannyira, hogy annak során az egyik biztonsági őr 8 napon túl gyógyuló bokatörést szenvedett. A fejszét – többek segítségével – végül így is ki tudták csavarni a terhelt kezéből, őt magát pedig sikerült megbilincselni - írja az ügyészség.

A főügyészség kétrendbeli emberölés előkészületének bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettével és garázdaság bűntettével vádolja az elkövetőt.