Ilyen durva szövődményeket okozhat a gyerekeknél a koronavírus

Forrás: Shutterstock -
gyerekek koronavírus fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Október óta több tucat gyermeket ápoltak a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben, melyek közül néhányuknak súlyosabb tünetei is voltak. 

A hazai betegek kicsivel több, mint fele intenzív ellátásra szorult, vagyis súlyosabb lefolyású betegség alakult ki, amelyre túlzó immunválasz alakult ki. Ezek túlnyomó többségben szív,- és érrendszeri tüneketeket jelentettek, mint például szívelégtelenség, vérnyomásesés, vagy ritmuszavarok. De gyomor és bélrendszeri, valamint idegrendszeri tünetek is előfordulhatnak.

"Az akut betegség lezajlása után általában két-négy héttel jelentkezik az elhúzódó lázas állapot. Ez talán a legszembeötlőbb tünet, a kezelésre szoruló gyerekek szinte mindegyikénél előfordul. Emellett gyengeség, fáradékonyság, bőrkiütés, hasmenés, hasi fájdalom, hányás, szem bepirosodás, nyirokcsomóduzzanatok és más panaszok is jelentkezhetnek" – mondta Fekete Ferenc, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet orvosigazgatója az Infostartnak.

Képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Mint mondja, a szakirodalom szerint a betegek 1-2%-nál jelentkezik ehhez hasonló heves betegséglefolyás, ami leggyakrabban 8-10 éveseket érint, de 3 és 17 éves beteget is ápoltak már az intézményben. Fekete Ferenc azt mondja, ha a szülő ilyen tüneteket észlel, mielőbb vigye orvoshoz a kicsit, vagy ha súlyosabb tünetekről van szó, akkor hívjon mentőt.

„Volt olyan eset, hogy a betegfelvétel után hirtelen romlott a gyerek állapota. Egy ilyen változás megjósolhatatlan, és a szülő nemigen tudja megítélni, ezért vigyázni kell. Ha tehát az akut betegség után 2-4 héttel lázas, rossz általános állapotú betegség kezd kialakulni, akkor a háziorvost kell értesíteni azonnal" – fejtette ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.