Először ült új motorjára, fél óra múlva meghalt a 16 éves kamasz

Forrás: http://drpatrickomalley.com -
motorbaleset halál baleset motor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csak egy fél órán át élvezhette új motorját az a kamasz, aki az első útja során súlyos fejsérülést szenvedett és meghalt.

Először ült új motorjára és szinte azonnal, néhány perc után tragikus balesetet szenvedett egy 16 éves angol fiú. Archie Brown egy elhagyatott útszakaszon haladt, amikor súlyos balesetet szenvedett, majd fejsérülései miatt életét vesztette. A fiú hiába viselt bukósisakot, az ütés annyira erős volt, hogy nem tudta megvédeni a koponyáját.

Brown egy 14 éves fiútól vette a motort alig 250 fontért, azaz nagyjából 100 ezer forintot adott a járműért. Aminek az állapota nem volt alkalmas a közlekedésre, és hátsó fékei szinte egyáltalán nem működtek. A kamasz nem tudott fékezni a 25 méterrel előtte álló sorompó előtt, pedig időben észrevette azt - írta a Hulldailymail.

"Nem volt vakmerő, nagyon jól vezetett. Egészen biztos vagyok abban, hogy nem próbált hősködni. Nem tudom elhinni, hogy meghalt"

– mondta a fiú egyik barátja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.