Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) újabb közleményt adott ki a legújabb teleszkópos megfigyelések alapján.

2019-ben a NASA arra figyelmeztetett, hogy hogy tíz év múlva egy hatalmas aszteroida fog elhúzni a Föld mellett. A legújabb kutatások szerint az Apophis nevű kisbolygó a következő száz évben három alkalommal is megközelíti a Földet, 2029-ben, 2036-ban és 2068-ban. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy az első két találkozás nem jelent veszélyt bolygónkra, a friss megfigyelések szerint azonban már biztos, hogy a 340 méteres űrszikla 2068-ban sem fog összeütközni a Földdel - írja a Tények.hu.

Egy 2068-as becsapódás nem tartozik többé a lehetőségek közé, és számításaink szerint még legalább 100 évig nem fenyeget ütközés veszélye" - közölte a NASA a napokban. 

Apophis kisbolygó, aszteroida, amely elképzelhető, hogy 2036-ban is megközelíti a Földet, illusztrációForrás: NASA

Az elsőként 2004-ben észlelt Apophist március folyamán sikerült jobban megfigyelni, amikor a Nap körül keringve aránylag közel, 17 millió kilométerre haladt el a Föld mellett. A kisbolygót közelebbről is szemügyre vehetik a csillagászok 2029. április 13-án, amikor mindössze 32 ezer kilométerre lesz a Földtől.