Rusvai Miklós elárulta, mitől függ a szabad nyár: a járvány csúcsának közelében járunk

fotó: Talán Csaba -
vakcina oltás Rusvai Miklós Nyár szabadság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rusvai Miklós úgy véli, kemény napok, hetek vannak az ország előtt, viszont ha ilyen jól haladunk a vakcinációval, a nyarunk szabad lehet.

A víruskutató a legutóbbi szennyvízadatok alapján úgy értékelte, hogy jelenleg a járvány csúcsán, vagy annak közelében járunk. Rusvai arról is beszélt, hogy a jelenlegi helyzetért a brit vírusmutáns a felelős, február óta ez vált dominánssá hazánkban.

A virológus felhívta a figyelmet arra is, hogy az immunizáltság a betegség súlyos lefolyásától véd meg, ezt kétféleképpen lehet elérni: fertőzöttséggel, vagy oltás révén. Rusvai Miklós szerint az egyetlen kiút a járványhelyzetből a nyájimmunitás minél előbbi elérése.

"Ha ilyen ütemben haladnak az oltások, valóban szabad nyarunk lehet"

-mondta Rusvai az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Rusvai Miklós virológus fotó: Talán Csaba

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.