Pataky Attila zokogva beszélt az Edda tragédiájáról: "Akkor az ölemben, ott tudtam meg, hogy biztos, hogy meghalt"

Forrás: Life TV -
motorbaleset Edda Összezárva Hajdú Péterrel Kun Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pataky Attila lesz a Life TV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorának vendége. Az Edda frontembere élete egyik legnehezebb időszakát is felidézte a beszélgetés alatt: elmondta, hogyan veszítették el a zenekar örökös hatodik tagják, Kun Pétert.

Kun Peti, az Edda gitárosa 1993 július 10-én hajnalban halt meg. Gyorsasági motorjával Velencén, a 7-es főúton szenvedett balesetet. Halálának körülményei a mai napig tisztázatlanok. Pont azon a napon vesztette életét, amikor barátnőjével megismerkedésük harmadik évfordulóját ünnepelték volna. A lány négy hónapos terhes volt. Temetésére több ezren mentek el, 1993 július 17-én kísérték utolsó útjára a százhalombattai katolikus temetőben.

"A fiamként szerettem, de a barátom is volt, minden. Peti volt az a rocksztár, akit mindenki szeretett. Neki nem volt ellensége. Persze az idő nagy úr mégiscsak, és ma már másképp tekintek erre a dologra. Akkor feldolgozhatatlan fájdalom volt, és meg akartam állni" - mondta Pataky Attila, majd felidézte zenésztársa halálának körülményeit.

Pataky Attila zenésztársa elvesztéséről: "Akkor az ölemben, ott tudtam meg, hogy biztos, hogy meghalt", Öszzezárva Hajdú Péterrel Forrás: Life TV

Agárdon voltak a harmadik Edda-táborban, a megérkezésük estéjén Peti elment kipróbálni az új motorját. Pataky mondta neki, hogy ne vaduljon, a többieket is felszólította, menjenek aludni, mert holnap buli van, teljesíteniük kell. Pataky fél órája aludhatott, mikor valaki felrázta, hogy nagy baj van Petivel. Jeges rémület fogta el.

"Abban a pillanatban szerintem az őrzőim segítettek abban, hogy ne bolonduljak meg. Húzott a fejem, menekültem, hátha nem jól hallom, hátha nem igaz. Felkaptam a nadrágot, rohantunk ki, és ott a kanyarban, Agárdon láttam, hogy ott fekszik a bitumenen. A csizmás lába ki volt fordulva. Az arca nem sérült, az valami csoda volt. Odarohantam, lerogytam és az ölembe vettem a fejecskéjét. Mi mindent túl tud élni az ember... Akkor az ölemben, ott tudtam meg, hogy biztos, hogy meghalt, akkor érkezett mentő, rendőr, de hát már nem lehetett semmit tenni" - mondta a könnyeivel küszködve a zenész, aki állítja, hogy akkor este látta Petit egy felhő szélén ülve, a lábait lóbálta. Azt hitte megbolondult, de utána még jó párszor megjelent neki zenésztársa.

Összezárva Hajdú Péterrel április 2-án, pénteken 22 órakor a Life TV műsorán!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.