Büntetőeljárás folyik személyi szabadság megfosztása, erőszak, fenyegetés, kizsákmányol, emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt egy abonyi testvérpár, F. Mihály és F. Sándor, valamint apjukkal, F. Mihállyal szemben -írja a police.hu.

F. Árpád 2017-ben az F. Mihály és F. Sándor által prostitúcióra kényszerített nő kizsákmányolásában vállalt szerepet, 2018-ban pedig szerelmi kapcsolatot színlelve rábírt egy másik nőt, hogy álljon prostituáltnak, és az abból származó bevételéből tartsa el őt. 

A sértett nő kezdetben Abonyban, és környékén dolgozott, később viszont Németországban és Svájcban is tevékenykedett, és bevétele nagy részét haza küldte szerelmének. Egy idő után szeretett volna felhagyni munkájával, de ezt F. Árpád bántalmazással, fenyegetéssel, személyi szabadságának megsértésével megakadályozta. Amikor a vírus miatt a nőnek haza kellett utaznia, a férfi bezárta a házába, többször bántalmazta, és arra kényszerítette, hogy regisztrálja magát egy szextárskereső oldalra és folytassa prostitúciót. Bevételét elvette, és a rendelkezésre álló adatok szerint az áldozat összesen közel 3 millió forintot utalt a gyanúsítottnak.

A fentiekre tekintettel a KR NNI Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztályának munkatársai a KR Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetést Támogató Osztály műveleti egységével és a KR Rendészeti Igazgatóság állományával együtt 2021.április 20-án a kora reggeli órákban megjelentek F. Árpád gyanúsított lakcímén, ahol elfogták.

Forrás: Thinkstock