Fekete Dávidot bilincsben vezethetik a válóperre: felesége mihamarabb le szeretné zárni házasságukat

Forrás: Fekete Dávid / Instagram -
házasság Fekete Dávid börtön válóper bilincs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fekete Dávidtól mihamarabb szeretne elválni a felesége, ezért már be is adta a bontókeresetet. Ennek lefolytatását nem akadályozza az, hogy a volt megasztáros énekes börtönben van, ugyanis bilincsben is a bíróság elé vezetik, ha kell.

Fekete Dávid ellen több mint 100 milliós csalás miatt folyik nyomozás, közokirat-hamisítással és tíz vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják. Az autókereskedő ugyanis több embert megkárosított úgy, hogy eladta a gépjárművüket, de a pénzt sosem kapták meg. Így több mint 100 millió forintos tartozást halmozott fel.

Fekete Dávid Forrás: Fekete Dávid / Instagram

A házkutatás után őrizetbe vették, a tárgyaláson pedig elrendelték az előzetes letartóztatását. Nem védekezhet szabadlábon, mert fennáll a szökés és a bűnismétlés veszélye is, ő és védője azonban fellebbezett a letartóztatás ellen, tagadva a vádakat.

Fekete Dávidot a felesége is feljelentette, ugyanis az egykori megasztáros énekes Regina nevére vett fel 73 millió forintos hitelt, a cég működéséről azonban semmit sem tud a nő. Emellett a napokban elindította a bontóperüket. A Bors információi szerint Regina szeretné mihamarabb lezárni az ügyet, hogy ő és gyerekei a lehető legkevesebb lelki sérüléssel kerüljenek ki ebből a helyzetből.

Egy jogász szakértő szerint a válást nem lassítja vagy befolyásolja az sem, hogy ha az egyik fél börtönben van.

"Általánosságban azt tudom mondani, hogy önmagában nem akadály, ha az alperes letartóztatásban vagy bűnügyi felügyelet alatt áll. Az induló perben a bíróság majd onnan fogja beidézni, ahol épp tartózkodik" - mondta dr. Szilágyi Roland ügyvéd.

"A börtönből Skype-on is be tud jelentkezni a tárgyalásra, de akár személyesen is beidézhetik, akkor viszont biloncsben, egy őr kíséretében kell belépnie a tárgyalóterembe. A konkrét esetet nem ismerem, azt azonban a szakmai tapasztalataimra támaszkodva elmondhatom, hogy meglepően sok válást vezényelnek le a bírók a fogvatartottak körében. Nem ritka ugyanis, hogy a feleségek egy-két-három év alatt ráunnak a börtönlátogatásokra és beadják a fogvatartottak ellen a bontókeresetet" - tette hozzá az ügyvéd.

Regina ügyvédje is megerősítette, hogy beadták a bontókeresetet.

"Valóban beadtuk a bontókeresetet, a bírótól függ, hogy mikorra tűzi ki a tárgyalás időpontját" - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.