3 millió forintért és élethosszig tartó vadászati engedélyért ölhették meg Katzenbach Imrét

Forrás: Thinkstock -
gyilkosság vadászat Katzenbach Imre élethossz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, csütörtökön úgy döntött a bíróság, hogy Curtis testvére, és annak társai 30 napra letartóztatásba kerülnek a Katzenbach-gyilkosság ügyének kapcsán.

A Fővárosi Törvényszék sajtóanyagában további részleteket tár fel a Katzenbach-gyilkossággal kapcsolatban. Ebben többek között arról is szó esik, mit kaphattak a feltételezett tettesek a gyilkosságért.

"A megalapozott gyanú szerint a sértett egy olyan cég ügyvezetője volt, amelyet egy másik vállalkozás vezetői azért hoztak létre, hogy az előbbi szervezet fiktív számlákat állítson ki számukra. A sértett által vezetett, de ténylegesen az alapítók irányítása alatt álló cégek számlájáról 2009 áprilisában az előbbi több mint félmilliárd forintot felvett, majd külföldre távozott. Az alapítók egy ismerősüket azzal bízták meg, hogy kerítse elő a későbbi sértettet, és hozza őt haza, Magyarországra. Mire a sértettet megtalálták és hazahozták, addigra már felélte a pénz nagyobb részét"

– írják.

3 millió forintért és élethosszig tartó vadászati engedélyért ölhették meg Katzenbach Imrét (Illusztráció) Forrás: Thinkstock

A fenti előzményeket követően az alapító vállalkozás vezetői megbízást adtak a korábban már említett ismerősüknek: ölesse meg a sértettet. E megbízásra azért került sor, mert attól tartottak, hogy a cégükkel szemben már megindult büntetőeljárás során a sértett terhelő vallomást tehet rájuk vonatkozóan – folytatódik a közlemény, amely megdöbbentő részleteket tár fel.

A megbízott személy egy régi barátját és vadásztársát bízta meg a végrehajtással, aki annak fejében vállalta a cselekmény elkövetését, hogy élete végéig ingyen vadászhat a megbízójához köthető területen, továbbá 3 millió forintot is kért a cselekményben részt vevő társa számára. A sértettet egy külterületre vitték, ahol legalább három ütést mértek a fejére, majd a már előre kiásott gödörbe helyezték, és a testét földdel befedték"

-idézi a Bors a közleményt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.