Kiderült: csak 47 százalékos hatékonyságú ez a koronavírus elleni vakcina

Forrás: AFP/Jorge Guerrero -
vakcina CureVac koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A német CureVac biotechnológiai cég szerdán bejelentette, hogy csupán 47 százalékban hatékony a vakcinája a koronavírus ellen. A vállalat több száz millió dózist szállított volna oltóanyagából az Európai Uniónak.

A kiábrándító eredményesség 40 ezer önkéntes tesztelésével derült ki. Az alanyok európaiak és latin-amerikaiak voltak. A cég közlése szerint legalább 13 vírusvariánssal találkoztak a tesztelés során a fertőzött egyének szervezetében, de az eredeti, Vuhanból elterjedt koronavírus "szinte teljesen hiányzott". A vállalat bejelentése nyomán részvényeinek árfolyama az Egyesült Államokban pár óra alatt 48 százalékkal zuhant. Az Európai Unió tavaly novemberben 405 millió adag oltóanyagot kötött le előzetesen a cégtől.

Összehasonlításképpen: a Magyarországon is elérhető, a Sinopharmnak a pekingi székhelyű China National Biotec Group pekingi intézetével közösen fejlesztett oltóanyaga a teszteredmények szerint 78,1 százalékos hatásossággal nyújt védelmet a Covid-19-cel szemben.

Forrás: AFP/Jorge Guerrero

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.