Így változtatta meg a budapesti strandok nyitvatartását a hőségriadó

Fotó: Polyák Attila - Origo -
strand kánikula hőség Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriadóra való tekintettel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett strandok kedd és csütörtök között egy órával tovább tartanak nyitva - közölte a társaság az MTI-vel.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. keddi közleménye szerint a Palatinus, a Paskál, a Pesterzsébeti, a Római, és a Csillaghegyi strandfürdők is este 8 óráig várják majd a vendégeket.
Azt javasolták, hogy a fürdőbelépőt már otthon vásárolják meg a látogatók, így a nagy melegben nem kell sorba állni a pénztáraknál.

Hőség Forróság Nyár Kánikula Budapest Palatinus Strand Margit-sziget Fotó: Polyák Attila - Origo

Fontos azonban megjegyezni, hogy a budapesti strandok csak védettségi igazolvánnyal látogathatóak. A strandokon szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be - a látogatóknak személyenként 16 négyzetmétert, a medencékben pedig 4 négyzetméternyi vízfelületet kell biztosítani.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.