Véget ért a nyomozás L.L. Junior kisfiának tragikus halálának ügyében: borzalmak várnak az anyára

Forrás: RTL -
Hopp Csilla halál Gondatlanságból elkövetett emberölés vádemelés L.L. Junior
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
L.L. Junior kisebbik fia 2019 nyarán hunyt el: a tilos jelzés ellenére átszaladt a gyalogátkelőhelyen és elütötte egy autó. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult, ami most fejeződött be. Vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek az iratokat. 

L.L. Junior kisfia, Dávidka 2019 nyarán szaladt át a tilos jelzés ellenére a zebrán a XIV. kerületben, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél. Elütötte egy autó, az életéért pedig hiába küzdöttek a kiérkező mentősök. Édesanyja és annak barátai voltak jelen a tragédiánál, az anya ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult nyomozás, ami most lezárult.

Emberölés vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Hopp Csillát Forrás: RTL

"A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálták az ügyet, tanúkat hallgattak ki, bizonyítási kísérlet keretében rekonstruálták a baleset körülményeit. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya gondatlan emberölés vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a 29 éves édesanyát. A Közlekedésrendészeti Főosztály a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait

a nővel szemben vádemelési javaslattal átadta az illetékes ügyészség részére"

- írta a rendőrség a honlapján az ügyről.

Hopp Csilla ügyvédje így nyilatkozott a helyzetről.

Változatlanul nem értünk egyet azzal, hogy vádemelési javaslattal került az ügy ügyészségre,

Blikknek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.