Megtalálta a rendőrség a férfit, aki felvágta az ereit, majd ámokfutásba kezdett Budapesten

ütközés ámokfutás Üllői út öngyilkossági kísérlet rendőrség segítségnyújtás elmulasztása
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy mi is beszámoltunk róla, a tegnapi napon egy budapesti autós felvágta az ereit, majd beszállt BMW-jébe és behajtott a városba.

Taxival ütközött egy személygépkocsi 2021. július 28-án 12 óra 30 perc körül Budapest X. kerületében, az Üllői úton. Az autós, aki a rendelkezésre álló adatok szerint korábban önkezűleg okozott magának sérüléseket, továbbhajtott, majd járművét pár száz méterrel távolabb hátrahagyva elmenekült. A taxist a mentők kórházba vitték.

Megtalálta a rendőrség a 22 éves férfit, aki ámokfutásba kezdett Budapesten. Forrás: Shutterstock

A helyszínt elhagyó férfit nagy erőkkel keresték, a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai végül éjfél után nem sokkal egy VIII. kerületi lakásban találták meg. A fiatalt a mentőszolgálat munkatársai rendőri kísérettel kórházba vitték - írja a police.hu.

A 22 éves M. Tamással szemben - őrizetbe vétele mellett - a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya segítségnyújtás elmulasztása, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.