Életveszélyes sérüléseket szenvedett a férfi, akit az ismerőse vert össze a Keletiben

Forrás: Shutterstock -
ügyészség verekedés Keleti pályaudvar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két férfi italozás után összeveszett, majd egyikük életveszélyesen bántalmazta a másikukat a pályaudvaron, ami után elvette az aprópénzét. A Fővárosi Főügyészség vádat emelt emberölés kísérlete és kifosztás miatt.

A vádirat szerint a vádlott, egy 21 éves férfi 2020. október 2-án dél körül, a Keleti pályaudvaron együtt italozott alkalmi ismerősével, egy román állampolgárral. A két férfi között szóváltás alakult ki a pályaudvar csarnokában, amely miatt a román állampolgár el akart távozni. A vádlott azonban utánament, kétszer is földre rántotta és súlyosan bántalmazni kezdte, s ezt csak egy ismeretlen közbeavatkozása miatt hagyott abba. Ekkor a 21 éves férfi felszedte a sértett zsebéből kiszóródott pár száz forintot, majd elindult, azonban a rendőrök perceken belül elfogták. A sértett többszörös törést és agyzúzódást szenvedett, életveszélyes állapotba került. A kihívott mentők kórházba szállították, ahol életmentő eljárásban részesítették.

Életveszélyes sérüléseket szenvedett a férfi, akit az ismerőse vert össze a Keletiben Forrás: Shutterstock

A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói őrizetbe vették a támadót és lefolytatták a nyomozást.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete és kifosztás miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt. Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt. A tettes, aki jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat - írja az ügyészség.hu.

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.