Totál abszurd! Összekeverék valakivel és 3 évre elmegyógyintézetbe zárták a férfit

Forrás: Ed Brando
Forrás: Ed Brando -
tévedés elmegyógyintézet bezár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tévedésből elmegyógyintézetbe zártak egy hawaii férfit, mert összekeverték valakivel. Hiába bizonygatta az igazát, senki nem hitt neki. 

A férfi hajléktalanként élt a hawaii Honoluluban, ám 2017-ben egy alkalommal elaludt a járdán, miközben egy menhely előtt ételért állt sorban. Később csak arra ébredt fel, hogy a rendőrök ébresztgetik és le akarják tartóztatni. A hajléktalan férfi azt hitte, azért tartóztatják le, mert tilos volt a járdán feküdnie - írja a Guardian című brit lap.

Később azonban kiderült, hogy a rendőrök amiatt tartóztatták le és zárták elmegyógyintézetbe, mert összekeverék őt egy Thomas Castleberry nevű férfival, akit 2006 óta kerestek kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. A hajléktalan férfi sosem találkozott Castleberryvel, és még csak nem is hasonlítottak egymásra. Az igazság akkor derülhetett volna ki, ha a rendőrök összevetik Spriestersbach és Castleberry ujjlenyomatait, de erre sosem került sor.

A férfi ártatlanul került az elmegyógyintéezbe. Forrás: Ed Brando

Így Joshua Spriestersbach hiába bizonygatta az igazát, állami elmegyógyintézetbe került. Amikor megpróbálta bebizonyítani, hogy nem az, akinek hiszik, az orvosok felemelték a gyógyszeradagját. A férfi így majdnem három évet töltött az intézetben, kényszerkezelés alatt.

Az igazság akkor derült ki, amikor a hajléktalan férfit egy pszichiáter is kezelésbe vette, aki kiderítette, hogy a valódi Thomas Castleberry 2016 óta egy alaszkai börtönben ül.

Joshua Spriestersbach-ot 2020 januárjában engedték szabadjára. A hatóságok mindeközben úgy tettek, mintha mi sem történt volna.

Augusztus 2-án azonban egy jogvédő szervezet a kezébe vette Joshua ügyét és keresetet nyújtott be a bíróságra.

Ez is érdekelhet Ijesztő helyek a világon, ahová jobb, ha be sem teszed a lábad

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.