Megfulladt egy kilencéves gyerek egy aquaparkban: az anya egy másik medencében volt

Forrás: Shutterstock / Készítette: sakkmesterke -
halál aquapark fulladás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megfulladt egy kilencéves kisfiú az ukrajnai dnyiprói élményfürdőben: sajtóértesülések szerint az anya nem figyelt a gyerekére, egy másik medencében volt.

Az egyik ukrajnai élményfürdőben fulladt medencébe egy 9 éves kisfiú augusztus 8-án. Sajtóértesülések szerint az aquapark nagy medencéjében történt a tragédia, az élményfürdő munkatársai vették észte, hogy a gyerek rosszul lett. Kihúzták, értesítették a mentőket, akiknek érkezéséig a fürdőzők próbálták újraéleszteni a gyereket.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock / Készítette: sakkmesterke

Az anya nem figyelt oda a fiára, egy másik medencében volt. Két esetkocsit is a helyszínre küldtek, de sajnos a mentők már nem tudták megmenteni a fiú életét - írja a Kárpáthír. A tragédia körülményeit még vizsgálják.

Nemrég Magyarországon, a karcagi strandon fulladt vízbe egy hétéves gyerek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.