Villám csapott a magyar nőbe, amit azóta tapasztal, az több mint félelmetes

Forrás: Oimheidi/pixabay.com -
földöntúli csoda újraélesztés visszatérés villámcsapás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Négy évvel ezelőtt a kétgyermekes édesanyát, Földi Katust villámcsapás érte a csongrádi strandon. A csodával határos módon túlélte, azóta azonban megmagyarázhatatlan, már-már misztikus dolgok történnek vele, amelyekről most be is számolt. 

„Épp lehajoltam, amikor váratlanul valami rózsaszín, kékes burok vett körbe. Azonnal tudtam, hogy belém csapott a villám. Jó érzés volt, azt kívántam, sose legyen vége. Aztán lehúzott a föld, majd elsötétült minden" - emlékszik vissza a történtekre Katus.

Katus a csodával határos módon túlélte a villámcsapást Forrás: Oimheidi/pixabay.com

Az édesanya elmondta, az utolsó pillanatban nagyon jól tudta, hogy meg fog halni és ezt elfogadta. Katus arra emlékszik, hogy elindult egy szűk folyosón.

„Láttam a folyosón szembejönni az édesapámat, aki már három éve meghalt. Megörültem neki, kértem, hogy segítsen. Rám mosolygott, azt mondta, ne aggódj, kislányom, minden rendben lesz"- folytatta.

Katus ezt követően háromszor kellett újraéleszteni, azóta pedig gyakran különös dolgok történnek vele.

„A villámcsapás óta megmagyarázhatatlan dolgok történnek velem. A telefonom csörgése előtt 10 másodperccel pontosan tudom, hogy felhívnak. És azt is tudom, ki keres. Ha bemegyek egy üzletbe, az mindig beriaszt, még akkor is, ha semmi nincs nálam. De ha kifelé jövök onnan, a riasztó néma marad. Azonban a legmeglepőbb az, ami a nagymamámmal történt. Tudtam róla, hogy meg fog halni, ezért bementem hozzá az idősek otthonába. Ott aludtam vele, de hajnalban kimentem egy picit. Amikor visszaértem, a nagymamám már nem lélegzett. Leállt a szíve, pulzusa sem volt, a szeme fennakadt. Behívtam a nővért, aki megvizsgálta, majd kimondta, hogy meghalt. Ott, a nővér előtt tenyerembe vettem a mamám kezét, sírva megköszöntem neki a szeretetet, amit tőle kaptam. Végül a mellkasára tettem a kezem. Hirtelen éreztem, amint megdobban a mamám szíve. És újra és újra ver. Aztán felébredt. A nővér lesápadt, kis híján rosszul lett a történtektől. A nagymamámmal átimádkoztam azt az éjszakát. Kértem az Istent, hogy még ne vegye el őt tőlem. Még egy hetet kaptunk ajándékba a sorstól, végül örökre lehunyta a szemét" - nyilatkozta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.