Borzalmas: Komoly károkat okoztak az éjszakai viharok, egy gyermek életét vesztette

halál vihar károk gyermek Szlovákia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Komoly anyagi károkat, áramkimaradásokat okozott Szlovákiában a kedd hajnalban az ország jelentős részén végigvonuló vihar, amely elsöpört egy nyári tábort is, ahol egy gyermek meghalt és többen megsérültek - jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség kedden.

Az erős esőzésekkel és helyenként jégesővel kísért vihar sok helyütt fákat döntött ki, villany- és vasúti vezetékeket rongált meg, tönkretette a háztetőket, a lezúduló esővíz pedig számos családi ház pincéjét öntötte el.

A vihar következtében országszerte ideiglenesen több tízezer háztartás maradt áram nélkül és a károk elhárítása idejére több helyütt autóbuszjáratokkal kellett helyettesíteni a vonatjáratokat.

A legnagyobb károkról az ország középső részén lévő besztercebányai megyéből érkeztek jelentések.

A kép illusztráció Forrás: bdavid32/shutterstock.com

Besztercebányán kedd délelőtt még tartott a vihar közvetlen következményeinek eltávolítása, a város önkormányzata rendkívüli helyzetet hirdetett.

A vihar Turcsek (Turcek) település közelében gyakorlatilag elsöpört egy nyári sátortábort. A gyerektáborban, ahol 104 gyerek tartózkodott, heten megsérültek, egy hétéves gyermek pedig életét vesztette, az első jelentések szerint villámcsapás következtében.

A Stubnyafürdő (Trencianske Teplice) és Besztercebánya között lévő tábort evakuálták, több gyermeket kórházba szállítottak, az ő állapotuk a szlovák hírügynökség jelentése szerint stabil.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.