Buszbaleset az M7-esen: így búcsúznak falujában az elhunyt buszsofőrtől

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán -
buszsofőr Buszbaleset az M7-esen buszbaleset gyertyagyújtás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, hogy nem a sofőr okozta azt a a balesetet, ami vasárnap hajnalban történt az M7-es autópályán. A balesetben elhunyt Lászlót nagyon jó sofőrnek ismerte a környezete, rengetegen emlékeztek meg róla a közösségi oldalakon, Bezsenye község önkormányzata pedig gyertyagyújtást szervezett a balesetben elhunytak számára.

"Emlék Laci bácsinak, a legjobb buszsofőrnek" - osztott meg valaki a gyertyagyújtásról posztot a Facebookon, amit Bezsenye község oldalán tettek közzé. Bezsenyei volt az elhunyt buszsofőr, M. László, akiről először azt feltételezték, elaludt a volán mögött, és ez okozta a tragédiát.


"Hiába írogatták a fórumon, hogy szerintük a buszvezető elaludt a volán mögött, ebből egy szó sem igaz. A baleset előtt 15-30 perccel álltak meg pihenni Balatonlellénél, hogy az édesapám leválthassa a társát, Jánost. (...) Senkinek nem kívánhatnék jobb apát! Az utasok is szerették, mert megbízható vezető is volt. Közel 15-20 éve dolgozott sofőrként" - mondta az elhunyt buszsofőr fia korábban a Borsnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.