Buszbaleset az M7-esen: egy másik botrányos kirándulással is összefüggésbe hozták az utazást szervező céget

Forrás: Magyar Rendőrség / Facebook.com -
Buszbaleset az M7-esen baleset utazásszervező
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egész országot megrázta az M7-esen történt buszbaleset, aminek több sérültje és nyolc halálos áldozata is van. Nem csak a horvátországi utazáson résztvevők hozzátartozóit, az utazásszervező céget is sokkolták a történtek.

A Rolitúra és a Volmer Tours közös közleményben fejezte ki őszinte részvétét a buszbaleset áldozatainak családja felé. Az utat ők szervezték, a buszok és a sofőrök egy külsős cégtől érzektek. Ők csak annyit tudtak, a sofőrök profik és megbízhatóak voltak.

Az utazásszervező céget egy másik botrányos túrával is összefüggésbe hozták Forrás: Magyar Rendőrség / Facebook.com

A Bors kiderítette, hogy a cég történetében nem ez az első olyan utazás, ami országos beszédtéma lett. 2019-ben egy egyetemistáknak szervezett sítúra körül alakult ki botrány. A szállítást végző román cég buszai nem voltak jó állapotban. Repedt volt a lökhárító és az ablakok is, a járművön nem voltak téli gumik. A sofőrök nem beszéltek magyarul, ráadásul az úton többször is eltévedtek. Az akkori kirándulást egy másik cég szervezte, de az engedélyezési számuk ugyanaz volt, mint horvátországi utazást szervező vállalaté.

A cégvezető, Szabó Roland azt mondta, hogy nincs közük a botrányos francia sítúrához.A cég korábbi utasai is kiálltak a szervezők mellett. Többen is arról számoltak be, hogy mindig profi szolgáltatást nyújtottak, sem a buszokkal, sem a sofőrökkel nem volt gond.

Ez is érdekelhet:




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.