Tragédiába fulladt a zenei fesztivál: egy 25 éves férfit holtan találtak

holtan találták Olaszország fesztivál haláleset rave illegális
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hatóságok vetettek véget annak a több napos, illegális rave fesztiválnak, melyet közel 10 ezer fiatal tartott a Mezzano tó partján, Viterbóban.

A hatóságok feloszlattak egy hatalmas illegális bulit, amelyre szerte Európából érkeztek fiatalok Közép -Olaszországba. A feltételezések szerint akár 10 ezer ember is részt vett az egyhetes fesztiválon a Mezzano-tó partján, Lazio és Toszkána olasz régiói között. Eddig több mint 2000 jelenlévő embert azonosítottak - írja az Euronews.

Az esemény során egy haláleset is történt: egy 25 éves olasz férfi holttestét a közeli Mezzano-tóban találták meg, valamint legalább négy embert kórházba szállítottak a túlzott alkoholfogyasztás miatt.

Az illegális bulit egy magánterületen tartották; hiába szerette volna feloszlatni a helyi lakosság és a rendőrség, ez öt napon keresztül nem sikerült. A tombolás helyszínén valóságos hulladékhegyek maradtak, ráadásul a szakértők attól tartanak, hogy a fesztivál hozzájárult a koronavírus terjedéséhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.