Tesztelési kötelezettséget írnak elő a tanárok és a diákok számára is - Hetente háromszor ellenőrzik őket Ausztriában

kötelező COVID-19 diák Ausztria tesztelés koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tanárokat és diákokat hetente háromszor fogják kötelezően tesztelni koronavírusra Ausztriában az új tanév első három hetében tekintet nélkül arra, hogy be vannak-e oltva vagy sem - jelentette be szerdán Heinz Fassmann osztrák oktatási miniszter.

Az iskolák szeptember 6-án nyitnak Ausztria keleti felén, míg az ország többi részében egy héttel később.

Fassmann szerint a három hetes kezdeti fázist követően a járványügyi intézkedéseket a regionális fertőzöttségi mutatókhoz fogják igazítani. Mint mondta, a szűrővizsgálatok addig fognak önkéntes alapon működni, amíg egy hét alatt a százezer főre jutó fertőzöttek száma száz alatt marad.
A tárcavezető közölte azt is, hogy ha a százezer főre jutó fertőzöttségi mutató 100 és 199 lesz, akkor kötelező lesz a kültéri maszkviselés, és heti három teszt azok számára, akiket nem oltottak be. Ennél magasabb értékek esetén a felsőtagozatokban a tantermekben is maszkot kell majd viselni.
A fertőzöttségi arány jelenleg meghaladja a százezer főre jutó száz esetet Ausztria kilenc tartományából négyben.

Az iskolákban már tavaly bevezették az antigén gyorsteszteket, most azonban a kötelező heti három szűrővizsgálatból az egyiket a valamivel pontosabb PCR-teszttel fogják elvégezni.
Fassmann hangsúlyozta, hogy ezekkel az intézkedésekkel próbálják elejét venni az iskolák újbóli bezárásának.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.