Felfoghatatlan: Kiütése után halt bele sérüléseibe a 18 éves bokszolónő

Forrás: Shutterstock -
halál gyász sérülés ring bokszoló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Öt nappal azután, hogy kiütéses vereséget szenvedett, mindössze 18 évesen elhunyt Jeanette Zacarias Zapata mexikói ökölvívó.

A közép-amerikai tehetség szombaton Montrealban lépett ringbe Marie-Pier Houle ellen, aki a negyedik menet hajrájában beszorította őt a sarokba és számos ütéssel tisztán eltalálta. Az utolsó horgot követően, a szakasz végét jelző gongszó után Zapata már láthatóan alig állt a lábán, és nem is tudott elmenni a sarkáig.

Edzője, Jovanni Martinez, aki egyben a párja is, azonnal a segítségére sietett és lefektette a földre, majd a helyi orvosok ellátták, ezek után kórházba szállították.

Kiütése után belehalt sérüléseibe egy tinédzser mexikói bokszolónő (A kép illusztráció) Forrás: Thinkstock

A montreali gála főszervezője vasárnap közölte, hogy a bokszolót mesterséges kómában tartják, hogy a teste és az agya pihenni tudjon, de a következő 2-5 nap kritikus lesz számára.

Zapatát végül nem tudták megmenteni, szervezete öt nap után feladta a küzdelmet.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.