Tragédia! Betonkeverő kamion gázolta el a színésznőt: szinte nem maradt ép csontja

Forrás: Shutterstock -
gázolás színésznő kamion
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kathryn Prescott színésznőt elgázolta egy kamion, jelenleg kórházban ápolják. Testvére az interneten kért segítséget.

Az Amerikában élő színésznő, Kathryn Prescott súlyos balesetet szenvedett, elütötte őt egy betonkeverő kamion. Csodával határos módon életben van, viszont rendkívül komolyak a sérülései. Testvére az Instagramon kér segítséget, hiszen Angliából egyelőre nem tud az Egyesült Államokba utazni, így segíteni sem tud a színésznőn.

"Több műtéten is átesett, két helyen eltört a medencecsontja, eltört mindkét lába, a lábfeje és a bal keze is. Éppen csak elkerülte a bénulást, és az orvosok reménykednek benne, hogy teljesen felépül, de ez csak a megfelelő orvosi ellátással lehetséges" - írta Megan. Hozzátette, ha kiengedik a kórházból, a felépülése hosszú időt vesz majd igénybe, és eleinte egyedül semmire nem lesz majd képes, ezért próbál a nyilvánosság erejével nyomást gyakorolni a hatóságokra, hogy fogadják el a vízumkérelmét.

"Ott kell lennem és segítenem kell neki, amíg ismét lábra tud majd állni. Mindenben segítségre szorul, hiszen egyedül nem nagyon tud semmit csinálni, nem tudja ellátni magát. A felépülése nagyon hosszú időt vesz majd igénybe, s miután elhagyhatja a kórházat, 24 órás felügyeletre lesz szüksége" - idézi a Blikk a bejegyzést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.