2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Megszólalt Galambos Lajos ügyvédje: minimum ennyi időre kell börtönbe vonulnia a zenésznek

Fotó: Csudai Sándor -
Galambos Lajos büntetés börtön Galambos Lajcsi zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról mi is hírt adtunk a minap, Galambos Lajos letöltendő börtönbüntetést kapott.

Galambos Lajost és nyolc társát még évekkel ezelőtt vádolták meg víz-, gáz- és áramlopással, illetve önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettének elkövetésével. A zenész ügyét a minap tárgyalták, és bár ő nem vett részt a tárgyaláson, bűnösnek mondta ki a bíróság. Az elsőfokú ítélet szerint felbujtóként, a közüzemi lopásokért 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott, három évre eltiltották a közügyektől, illetve 15 millió forint pénzbüntetést kapott, valamint 11 milliós vagyonelkobzás mellett a két másik vádlottal együtt az 5 millió forintos perköltséget is ki kell fizetnie - írja a Blikk.

Mint kiderült, Galambos Lajos az ítélethirdetéskor épp nagymamája sírjánál volt a temetőben, véleménye szerint pedig a bíró hibás döntést hozott. A napilap elérte a zenész ügyvédjét, aki elmondta, mennyi időt kell börtönben töltenie Lajcsinak, ha minden így marad, és az ítélete jogerőre emelkedik

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.