Úgy megverte tanárnőjét a kilencedikes diák, hogy eltörött három bordája és a szegycsontja

Forrás: Thinkstock -
megverte verés tanárverés bordatörés bántalmazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Először a 47 éves pedagógust gyanúsították bántalmazással, majd kiderült, hogy egy diák verte meg őt.

Csütörtökön tette közzé egy Máramaros megyei portál a hírt, miszerint a George Bariţiu Műszaki Kollégium egyik tanára bántalmazhatott egy kilencedikes diákot. A román rendőrség megerősítette a helyi sajtónak az iskolában történt incidenst, részleteket azonban nem közölt.

Egy nappal később, péntekre kiderült, hogy valójában nem a biológiatanárnő bántalmazta a diákot, hanem épp fordítva történt.

Az incidens azért robbant ki, mert a diák elkéredzkedett az óráról arra hivatkozva, hogy ingázik. A pedagógus ellenőrizte az ingázók listáját, de nem szerepelt rajta, ezért nem engedte el. A fiú ekkor agresszívvá vált, többször is megütötte ököllel a tanárnőt, akinek eltört három bordája és a szegycsontja.

Képünk illusztráció. Forrás: Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.