"Sokkal jobban kell figyelnem magamra" - jövőbeli terveiről vallott Hosszú Katinka

Forrás: MTI/Illyés Tibor -
úszás tervek versenyzés Hosszú Katinka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szabadabb és kevésbé stresszes felkészüléssel hozza magát újra formába Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, aki a jövőben - a tőle megszokottól eltérően - biztosan kevesebb versenyszámban áll majd rajtkőre az eseményeken.

A 32 éves sportoló az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta, a tokiói ötkarikás játékok óta eltelt két hónapban sokat pihent és sikerült feltöltődnie, másfél hete pedig elkezdte az edzéseket.

"A legfontosabb dolog, amit a nyári olimpián megtanultam, hogy sokkal jobban kell figyelnem magamra. Úgy érzem, Tokió előtt túlzásba vittem az edzéseket, mind többet és többet tréningeztem, de legközelebb sokkal jobban fogok hallgatni magamra és a szervezetemre"

- fogalmazott Hosszú, aki hozzátette, hogy a japán fővárosban még nem is érezte igazán, hogy mennyire fáradt, utólag viszont biztos benne, abban az állapotában a 400 méter vegyesen elért ötödik helyezés volt a maximum, amit ki tudott hozni magából.

Hosszú Katinka kevesebb versenyszámot és szabadabb felkészülést tervez Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Korábban még sosem fordult elő velem, hogy egy nagy világversenyt követően ilyen hosszú pihenő után kezdjek el újra edzeni, ezért nem tudom pontosan, most mennyi időre lesz szükségem ahhoz, hogy újra formában legyek" -

nyilatkozta a kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszó, akinek az a célja, hogy a decemberi rövidpályás vb-n már elinduljon.

"Előtte azért már szeretnék versenyezni, de szabadabb, kevésbé stresszes felkészülésben gondolkodom, élvezni szeretném az úszást"

- mondta Hosszú, aki megjegyezte, a jövőben kevesebb versenyszámra koncentrál majd, és mivel alapvetően vegyesúszó, ezért abban biztos, hogy elsősorban a vegyesre fog készülni.

Hosszú Katinka mellett tényleg csak a szerelme van: "Ketten a világ ellen"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.