Hawaiin történt, hogy egy tízéves, fogyatékkal élő kislányt bilincsre vertek egy rajz miatt. A családot sokkolták a történtek, az eset miatt, alig egy év leforgása alatt iskolát, de még államot is váltottak.
A rendőrök a kislányt megbilincselték, majd a rendőrőrsre vitték anélkül, hogy hagyták volna beszélni az édesanyjával. A civil szervezet szerint a "traumatizáló intézkedéseket" annak ellenére hajtották végre a kislánnyal szemben, hogy együttműködő volt, és tudták róla azt is, hogy fogyatékkal él - írta az Independent. A 10 éves kislányt végül négy órával később engedték ki a rendőrségről.
Mint azt kiderült, a 2020-ban történt incidensre egy civil érdekvédelmi szervezet hívta fel most a figyelmet, a szervezet aktivistái szerint az iskola más szülők nyomására hívta ki a rendőrséget a kislány rajza miatt, ami állítólag az őt zaklató diákokat ábrázolta.
„A lányomat és engem is traumatizáltak az események, és elkeserít a tudat, hogy ez a nap örökké a lányommal fog élni" – nyilatkozta az édesanya.
A civil szervezet faji alapú diszkriminációval és túlkapással vádolja az iskolát és a hatóságokat, és válaszokat vár tőlük. Az incidens miatt a 10 éves lány még a tanév vége előtt iskolát váltott, és végül Hawaii államot is elhagyta.
