Életének 76. évében elhunyt Venczel Vera Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, aki 2018 óta nem állt színpadon. Előbb a saját, majd a férje betegsége akadályozta meg ebben, de szeretett volna visszatérni. 

Venczel Verára tehetségének köszönhetően fiatalon felfigyelt a film és a televízió is, egymás után kapta a szerepeket. A Kárpáthy Zoltán, az Egy szerelem három éjszakája, a Tanulmány a nőkről és az Egri csillagok mind a főiskolás évei alatt készültek. Az egész ország a szívébe zárta a színésznőt, akinek az egyik utolsó színházi szerepe a A vörös oroszlán volt. 2018-ban állt utoljára színpadra, állapotáról akkor sem nyilatkozott. "Beteg vagyok. Nem vagyok jól, még nem tudok beszélni! Majd, ha javul az állapotom, akkor nyilatkozom" - mondta akkor

Venczel Vera utolsó vágya nem teljesülhetettFotó: Zsigmond László/Life.hu

Januárban azonban reményekkel telve nyilatkozott, utoljára. Nagyon várta, hogy visszatérhessen a nézők elé.

"Csak annyit szeretnék még mondani, hogy már alig várom, hogy újra színházba mehessünk: én a színpadra, a nézők a széksorokba. A balesetem, amely hosszú ideig nagyon megviselt, már csak rossz emlék, csak a kondíciómat, az erőnlétemet kell visszaszereznem, és akkor jöhetnének a fellépések is" - mondta akkor a Borsnak. Kern András elárulta, a színésznő komoly betegséggel küzdött. "Komoly tüdőbetegséggel küzdött. Bár nem járt be a színházba, rendszeresen kerestük egymást telefonon" - mondta a színész. Később Venczel Vera férje betegedett meg, ezért sem térhetett vissza a színapdra a színésznő.

Venczel Vera azonban nemcsak azt várta, hogy visszatérhessen a színpadra, hanem azt is, hogy megünnepelhessék férjével az 50. házassági évfordulójukat, ami 2022-ben lett volna, de sajnos ez a kívánsága sem teljesülhet.