A halottak napja miatt figyelmeztet a katasztrófavédelem: ezt tanácsolják

Forrás: Shutterstock -
tűzeset OKF halottak napja baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindenszentek és halottak napja idején megnő a tűzesetek száma, többnyire figyelmetlenség miatt - írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Emlékeztettek arra, hogy tavaly október utolsó és november első napjaiban a váci, az albertirsai, a földesi és a sándorfalvi temetőben is tűz keletkezett. Hat lakásban pedig azért volt tűz, mert a kegyeleti gyertyákat ellenőrizetlenül hagyták.

Az OKF a temetői, otthoni tűzesetek elkerüléséért többi között azt tanácsolja, hogy a sírhely környezetéből a száraz faleveleket, elszáradt virágokat takarítsák el; a gyertyákat, mécseseket pedig úgy helyezzék el a sírnál, hogy ne legyen a közelükben semmi, ami meggyulladhat. A sírtól távozás előtt mindenki oltsa el a lángot - tették hozzá.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Aki otthon gyújt gyertyát, ügyeljen rá, hogy se mellette, se fölötte ne legyen éghető anyag - írta az OKF, kiemelve: egyetlen percre se hagyják ellenőrizetlenül az égő gyertyákat. Megjegyezték, hogy idén már 5620 lakástűz volt, a legtöbbet éppen nyílt láng, például gyertya, mécses, öngyújtó és gyufa használata okozta.

Az OKF halloweeni dekoráció, töklámpás készítésével kapcsolatban is felhívta a figyelmet a balesetveszélyre. Ha valaki a töklámpásba mécsest tesz, ne legyen a közelében semmilyen éghető anyag. A lámpást pedig olyan helyre kell tenni, ahol nem borulhat fel. LED-mécses választásával, biztosan nem okoznak tüzet vele - javasolta közleményében az OKF.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.