Hatalmas veszteség: Elhunyt a Liszt-Ferenc díjas magyar énekes

Forrás: Shutterstock -
halál Karikó Teréz gyász énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
November 8-án elhunyt Karikó Teréz Liszt-díjas operaénekes. A kivételes hangú énekesnő 89 éves volt.

Karikó Teréz rendkívüli tehetségének köszönhetően számos elismerésben részesült a pályafutása során: egészen fiatalon lett Liszt Ferenc-díjas, a szegedi operatársulat tagjaként Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat kapott, a Szegedért Alapítvány Művészeti Kuratóriumának díját is elnyerte, valamint már közel harminc éve A Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja - olvasható a szegedi színáz oldalán.

Karikó Teréz 1932-ben született Budapesten, énekművészi és operaénekesi diplomáját a Zeneakadémián szerezte. Tanulmányai utolsó évében a római Szent Cecília Akadémia hallgatója volt.

89 éves korában elhunyt Karikó Teréz Liszt-díjas operaénekes Forrás: Shutterstock

Olaszországi ajánlatokat visszautasítva hazatért, és Vaszy Viktor hívására 1960-ban a szegedi társulathoz szerződött. Kivételes hangi adottságaival és királynői megjelenésével hamarosan a színház vezető drámai szoprán énekesnőjévé vált.

Három évtizedes pályája során mindvégig hű maradt Szegedhez, bár többször vendégszerepelt az Operaházban. Vaszy Viktor olyannyira ragaszkodott hozzá, hogy állítólag befolyását, összeköttetéseit latba vetve elérte, hogy ne kapjon útlevelet, nehogy külföldön maradjon.

Később sikeres koncertutakon énekelt Kanadában, az Egyesült Államokban és Latin-Amerikában. 55 évesen ugyan nyugállományba vonult, de még negyedszázadon át aktívan részt vett a színház művészi munkájában: korához illő szerepekben a hatvanon túl is színpadra lépett, és 2012-ig énekmesterként csiszolta a fiatal művészek énektechnikáját.

Gyászol a filmvilág: elhunyt a Dűne sztárja

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.