Komoly szigorítás várható: minden azon múlik, megszavazza-e az Országgyűlés az új törvényt

Forrás: shutterstock -
állat törvény képviselő Ovádi Péter Országgyűlés állatkínzás törvényjavaslat szigorítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon úgy néz ki, hogy végre óriási áttörés jöhet az állatvédelemben: ha megszavazza az Országgyűlés, jelentősen szigorodhat az állatkínzásért járó büntetés.

Egyre többen harcolnak azért, hogy az állatkínzók megkapják méltó büntetésüket. Most Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos bejelentette, hogy komoly áttörés jöhet az állatvédelemben:

jelentősen szigorodhat az állatkínzás, az állatviadal és a természetkárosítás elleni fellépés jogszabályi környezete.

Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy első ízben nyílhat lehetőség a szaporítók elleni határozott büntetőjogi fellépésre, valamint szigorúan szankcionálnák a különös visszaesőket és állatmérgezéses eseteket. Sőt, utóbbinak már az előkészülete is büntetendő lenne, és nem csupán az állatviadal szervezőit, hanem az azon résztvevőket is büntetnék -részletezte a miniszteri biztos.

Képünk illusztráció. Forrás: shutterstock

A jogszabály célja, hogy megteremtsék az állatkínzásban új minősített esetek létrehozásával a szigorúbb büntetőjogi fellépés lehetőségét.

A képviselő úgy fogalmazott: három évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető az, aki az eltiltás ideje alatt követ el állatkínzást, vagy bűnismétlő. Ha pedig különös visszaeső, vagy méreg kihelyezésével több állatot is elpusztít, öt évig is terjedhet a szabadságvesztés időtartama.

A szaporítók esetében az a javaslat, hogy egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntessék azt, aki az állatkínzást szaporítással összefüggő haszonszerzési cél érdekében tíznél nagyobb számú, kedvtelésből tartott állatra a jó gazda gondosságának elmulasztásával követi el -írja a Bors.

Elítélték a macskagyilkos férfit, aki 16 állatot késelt meg: ennyit kapotthttps://www.life.hu/eletmod/20210730-tobb-mint-ot-ev-bortont-kapott-a-brightoni-macskagyilkos.htmlA kislány szeme láttára lőtték le a kutyáját: zavarta a szomszédot, hogy kijár az utcára - Videóhttps://www.life.hu/hirek/20210628-a-kislany-szeme-lattara-lottek-le-a-kutyajat-zavarta-a-szomszedot-hogy-kijar-az-utcara.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.